Posted by on január 22, 2018

Egyre többen szakítanak a hagyományos munkáltatói-munkavállalói kapcsolattal azért, hogy vállalkozóként több különböző megbízónak dolgozzanak.

Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat új jelentése szerint 2016-ban az EU-ban 30,6 millió, 15 és 64 év közötti ember volt önálló vállalkozó, a motorkerékpár-szereléstől az erdőgazdálkodásig, a legkülönfélébb munkaterületeken.

2016-ban az önálló vállalkozók száma a teljes foglalkoztatás 14%-ára rúgott ebben a blokkban. Ez enyhe emelkedést jelent 2015 elejétől számítva, amikor ez a szám 30,3 millió volt. Ugyanebben az időszakban a 25 év alattiak körében is emelkedés figyelhető meg, 77 300-ról 90 000-re.

2016-ban háromból két önálló vállalkozó férfi volt (67%), több, mint fele (55%) 45 éves vagy idősebb, körülbelül egyharmada (35%) rendelkezett felsőfokú végzettséggel, és tízből hét volt (71%) önfoglalkoztató cégtulajdonos, vagyis más alkalmazottja nem volt.

Az önfoglalkoztatás aránya Görögországban a legnagyobb, ahol majdnem minden harmadik ember dolgozik a saját főnökeként. Olaszországban minden ötödik ember (21%), Lengyelországban pedig 18% önfoglalkoztató. Azon tagállamok közül, ahol az önfoglalkoztatás kevésbé népszerű, az Eurostat adatai szerint Dániában a legalacsonyabb, 8% ez a népszerűség, míg Németországban, Észtországban, Luxemburgban és Svédországban egyaránt 9% ez az arány. Az uniós átlag 14%.

A ágazati adatokat tekintve a nagy- és kiskereskedelem, valamint a gépjárműszerelés területén 4,8 millió ember, vagyis az EU-ban 2016-ban önálló vállalkozók 16%-a dolgozik önfoglalkoztatóként. A következő legnépszerűbb ágazat a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás és halászat volt 4,4 millió emberrel, ami 14%-ot jelent, míg az építőipar (3,9 millió, 13%) és a szakértői, tudományos és műszaki tevékenységek (3,7 millió, 12%) szintén népszerűek voltak a szabadúszók körében.

Forrás: https://ec.europa.eu/eures/